Olvasási idő: kb. 1 perc
Jövedelempótló – ne keményebben dolgozz, hanem okosabban!
A jövedelempótló biztosítással a hátrányos helyzetből kovácsolhatsz előnyt
Az elmúlt másfél évet követően szinte hihetetlen, de mégis kimondhatjuk, hogy már látható a fény az alagút végén, ismét kinyílik a világ, ráadásul itthon még talán eggyel gyorsabb tempóban is, mint a környező országokban. Újra lehet sétálgatni a sötét éjszakában, "a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra", a vendéglátóipari egységek teraszokat pakolhatnak a járdákra, sőt néhol az utcára, és mi mind mehetünk és ezután a szürreális időszak után végre újra kedvünkre mehetünk és kedvünkre ehetünk és nevetünk, mert újra reményteli sebességgel közelít a megszokotthoz az életünk.
De bármilyen örömteli is a várva várt és elérkezett nyitás, a mögöttünk lévő időszak nem múlik el nyomtalanul, mert ebben az időszakban a világon mindenki megtapasztalta, hogy milyen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek lenni egy alapvetően bizonytalan helyzetben. A Tesco Pénzügyi Partner csapat pedig pontosan azért hozta létre a Jövedelempótló biztosítást, hogy 2990 forintos havidíjért a kezedben lehessen egy megoldás az olyan helyzetekre, mint amilyenbe tömegeket kényszerített a koronavírus-járvány: munkanélküliség vagy átmeneti keresőképtelenség esetén.
Semmikor nem jön olyan jól a segítség, mint a bajban – így, ha jelenleg ebben a helyzetben vagy, akkor görgess lejjebb további jó hírekért. Ha pedig most úgy érzed, hogy megérdemelsz végre egy gondtalan időszakot, akkor a következő mondókát azért találtuk ki, mert így talán könnyebben megjegyzed, hogy a gondtalanság a felkészültek kiváltsága:
A jövő meglepetéseket rejt, soha nincs biztos jóslás.
De ahogy a koronavírus-járvány ellen működik az oltás,
Keresőképtelenségre, munkanélküliségre is van megoldás:
És nyaralni is elmehetsz, ha van jövedelempótló biztosítás!
A Jövedelempótló biztosítás 60 napot meghaladó keresőképtelenség, illetve nyilvántartott munkanélküliség esetén öt hónappal és összesen 600.000 forinttal segít, hogy az átmeneti időszak legalább anyagi szempontból stresszmentes lehessen, és hogy a hirtelen jött munkahelyi gondok ne nőjenek nagyobbra, mint amekkorák.
Érdekel az ajánlat? Akkor válj máris vagy legalább július 18-ig Tesco Pénzügyi Partner ügyféllé, hogy aktuális nyereményjátékunk keretében 2020-as iPhone SE készüléket nyerhess, illetve hogy folyamatosan elhalmozhassunk Clubcard pontokkal, amelyeket kedvenc termékeidre nyújtott kedvezmények formájában vásárolhatsz le online vagy bármelyik Tesco áruházban!
Amennyiben bővebben tájékozódnál akkor olvasd el az általános tájékoztatónkat vagy kövesd a Hiperbiztosítás blogot, mert a következő cikkekben minden fontos információt megtudhatsz ajánlatainkról!